Na szóval.
Igazából az első blogbejegyzés irása alatt azon gondolkoztam, hogy mi a túrónak irok is én blogot? Hiszen nem vagyok hires ember, nem tettem hatalmas dolgokat, semmi nem garantálja, hogy bárki is kiváncsi lesz arra, amit itt irogatok. Dehát azt hiszem egy átlagember élete is lehet olyan érdekes, mint a sztároké. Nem ugyanazok a dolgok történnek velünk mint velük, de nekünk talán sokkal fontosabb.
Tudjátok több dolog is motivált erre az egészre. Az egyik, alapvető, hogy most hirtelen nagyon megnőtt a szabadidőm. Eddig egy olyan munkakörben dolgoztam, ahol a szabadidő mint olyan elég elvont fogalom. :-)))
A másik, hogy időnként én is tudok gödörbe esni és hátha igy könnyebb lesz a gödörből kilábalni. Még szerencse hogy ezek nem szoktak sokáig tartani.
A harmadik ok, hogy ha már mindenki blogot ir, hát én miért ne? :-D
Közben eszembe jutott egy régebbi történet, melynek voltak aranyos vonásai. Akkoriban versenyeztünk hobbiból a barátommal. Egy Trabant tipusú "iszonyatos kemény" versenyautóval mentek, én voltam a szerelőgárda oszlopos tagja. :-)
Akkor még volt a Salgó Rallye, egész pontosan az volt az utolsó. Előtte raktuk össze a versenyautót és már szerdán leutaztunk, hogy legyen egy kis idő még edzeni. Nekem akkor egy Peugeot 205 Rally tipusu kis ékszerdobozom volt. Az autóértők talán sejtik mit tudott, ha azt mondom, hogy 1300 köbcenti, dupla Weber karburátor, gyári sportfutómü, gyári ötgangos váltó. Nagyon komoly kis szerkezet volt. Az első poén rögtön érkezéskor esett. Mivel a versenytrabi is lábon ment, valamint a szervizkocsi is egy kombi Trabi volt, tehát őrült sebességről ugyi nem nagyon volt szó. Sikerült rendesen elkésnünk és be kellett volna érni a városba, hogy a lefoglalt szállást ne adják át másnak. Na én elindultam előre a kis Peugeottal. Hozzá kell tenni, hogy a kicsin egy gyári ötvenes sportkifpuffogórendszer volt, elég rendes hanggal. Beértünk a városba, nyomtam neki mint süket a csengőt. Legalább a megengedett sebesség háromszorosával húztunk keresztül a városon. Persze az autó is úgy nézett ki mintha az is versenyautó lenne. Szóval elég szép hanggal nyomtam a városban és egyszer csak azt vettem észre, hogy a járókelők mind odafordulnak felénk és elkezdenek őrülten integetni, a gyerekek meg ugrálni!! Mindenki azt hitte hogy már elkezdődött a verseny és mi az egyik induló vagyunk. Kedvesen mosolyogva odaszóltam a feleségemnek, aki a jobb egyben ült, hogy készitheti a tollát, mert ahol megállunk, biztos kell autógrammot adnunk. :-)) Ez egyébként tényleg meg is történt pár helyen. Szerintem szegény autogramm kérők azóta is azon gondolkoznak, hogy voltaképpen kik is voltunk mi?
Na leértünk, szállás elfoglalva. Csütörtök, első edzés. A Trabi jól muzsikált, a srácok elindultak az első gyorsaságit letréningezni. Eltüntek hegynek felfelé. Vártunk, egy tiz perc múlva látjuk, hogy jönnek visszafelé, csak az volt a furcsa, hogy semmi motorhangja nem volt az autónak, csak gurultak. Hát persze hogy az első edzésen beállt a főtengely. Na most mi a fenét csináljunk? Egy kb 200 fős kis falu kocsmája elé leparkoltuk a Trabit és az egyik srác bevágódott a kocsijába, irány Budapest, új főtengely kell. Na már délutánra sikerült is visszaérnie, addigra szétkaptuk a motort. Kicseréltük a főtengelyt, közben gyakorlatilag az egész falu ott nézett minket a kocsma előtt. Páran székeket is hoztak, hogy kényelmesebben nézelődhessenek. :-)
Hát ezt is emlegettük egy darabig, hogy kisfaluban, kocsma előtt sem cseréltünk még főtengelyt, nagy nézőközönséggel. :-D
Na autó kész, valamennyi idő még maradt tréningezni. Kb a pályák felét tudtuk végül is egyszer letréningezni. Mikor raktuk össze az autót, a sofőr barátom kitalálta, hogy hátra tegyünk Zsiguli első gátlót. Baj csak akkor volt, amikor be akartuk rakni. Végül is ketten kellett hogy rááljunk a hátuljára, igy ment össze annyira, hogy be lehetett rakni a gátlókat. Viszont olyan kemény lett, hogy hárman ugrálva a hátulján sem tudtuk megmozditani. Rögtön mondtam a barátomnak, hogy szerintem túl kemény lesz, el fognak pattogni. Szerinte jó lesz. Hát rendben.
Eljött az első versenynap. Semmi nem ment egyszerüen, mivel a Trabi kombiba dőlt be a kipuffogógáz, én meg az asszonnyal azzal közlekedtem, mint szervizautóval. Időnként ki kellett szállni belőle, hogy ne fulladjunk meg, dehát fiatal korban sok minden belefér. :-))
Na ezzel a csodaautóval sikeresen betévedtünk az egyik gyorsaságira, mivel rendesen eltévedtünk. Mentünk, mentünk, egyszerre csak azt vettük észre, hogy az út többi része szallaggal le van zárva és egy ember baromira ugrál előttünk és mutogat. Majdnem belefutottunk az éppen akkor szemből rajtoló mezőnybe. :-D
Sikerült a megbeszélt szervizpontra érnünk, felálltunk és vártuk az autót. Ez volt a második gyorsasági, az előzőn minden rendben volt. Egyszercsak megláttuk hogy jön az autó, de nagyon furcsán nézett ki. Nem igazán Trabant formája volt. Eleje összehajolva, hátulja összehajolva, teteje pupos, hátsó szélvédő sehol. Persze hogy bejött amit jósoltam, egy gödörnél elpattogott az autó hátulja és felborultak. Amit lehetett lecseréltünk a kombiról, hátsó, első lámpák, kihuzkodtuk valamennyire a kasztnit, már látható volt, hogy ebből a versenyből már nem lesz semmi. Azért még végigmentünk a versenyen, dehát abban már sok köszönet nem volt. :-))
Azért jó élményként maradt meg ez az egész.
Azt hiszem mára elbúcsúzom, mert az ujjaim is görcsöt kaptak, meg máskorra is kell hagyni mondanivalót. :-)
